RP-DDK       11.TÚRA         2016. MÁJ.26.

                  SZENTPÉTERFÖLDE- PETRIKERSZTÚR

     "Az erdő a határtalan kedvesség és jóakarat sajátos szervezete,amely semmit sem igényel a létezéséhez,de védelmet ad minden lény számára.Árnyat íinál még a favágónak is,aki elpusztítja."                                                                                                                                                                                                                         Buddha

                                                                                                                     

 

            Sikerült Gyöngyivel és Lacival egyeztetni egy napot,így Ígéret Havának huszonhatodik  napján folytattuk vándorlásunk a Rockenbauer Pál- Dél-Dunántúli Kéktúra útvonalán. Mivel mi ezen a szakaszon egy kis előnnyel rendelkeztünk ,ezért ma Laciéknak megint többet kellett megtenniük úgy tizenkét kilométerrel. Bevállalták,gratulálunk és egészségünkre. Így a szakaszolás nekik Kustánszegtől tartott Szentpéterföldéig(32 km),míg mi innét Petrikeresztúrig teljesítettük a mozgalom távját. A mai nap folyamán végleg elköszöntünk a dimbes-dombos Göcsejtől ,mely szokás szerint hozta a jó szívatós formáját és újból belekóstoltunk a Kelet-Zalai dombság emelkedőibe. A mai nap a világvégén,sőt talán egy kicsit azon túl is jártunk,ez a nap inkább a lókrúl,az agyagos dagonyázásokról és az ásott kutakról szólt.

Rádiháza egyik büszkesége

                   Az elmúlt napok heves viharai után,mára kiváló időt jósoltak,rengeteg napsütéssel és kellemes 25-28 fok körüli hőmérséklettel. A viharok nyomát rendesen tapasztaltuk,sőt szívtuk azt,a meleg napsütés pedig csak az árnyas erdőkben esett jól, a nyílt árnyáktalan mezőkön pedig kimondottan rosszul érintette habtestünket.Indulás előtt sokat törpöltünk a szerelésen,aztán a rövid gatyó és bakancs mellett döntöttünk. Az előbbi a dzsidzsás szakaszok végett nem a legjobb választásnak bizonyult,de a bakancs a vendégmarasztaló dagonyákban ,óriás pocsolyákban bizony jól esett. Haza érve volt dolga rendesen a sárkefe,vizes ruha kombónak.

Bakancsfestés á la Göcsej

                   Ha túrázni indulunk igyekszünk hajnalban kelni,hogy minél hamarább tudjuk elkezdeni az aznapi penzumot. Így tettünk ma  is és Laciékat fél nyolc környékén tettük ki a Lesz vigasz nevű műintézménynél Kustánszegen,mely ellenőrző pont is egyben . Mivel jól álltunk és tudtam,hogy mi a világvégétől is távolabb kezdünk,így mi is bementünk a krimóba egy coffee-ra. Az egységben a korai idő ellenére, a helyi erő bőszen és jó hangulatban képviseltette magát. A csöndes kávézás közben a következő párbeszédre lettem figyelmes(az ilyeneket igyekszem mindig lejegyezni) az egyik jól álló koma ,mondja a nála pár fokkal előrébb járó cimborájának:

              -Ne mutogassá má! Megen sokat vótá a némakacsákná?

            Vajon később és este mi lehet itt?   Na ezek után röhögve megittuk az ébresztő italaink és elindultunk a foltozott,rossz minőségű utakon induló állomásunk felé,ahová negyed kilenc környékén érkeztünk meg.

Harangláb a világ végén

             Hát tényleg mintha a világvégére értünk volna  Szentpéterföldén. A piciny dombok közé zárt faluban senkit nem láttunk,látszott,hogy ez a település is élet-halál harcot vív az elnéptelenedéssel. Pedig varázslatos helyen fekszik ,a csönd és a béke pedig mindenért kárpótol. A falu egyetlen intézménye a bót-kocsma-dohánybót kombó.mely az őrületes forgalomra való tekintettel 17-19 óra közt tart nyitva. Iskolaidőben három busz érkezik a faluba,azon kívül pedig egy. Az életet a falugondnok oldja meg,bevásárol,kiváltja a gyógyszereket etc.....

                              Szentpéterfölde első írásos említése 1389-ből datálódik ,nevét valószínűleg egykori templomáról kapta,de sajnos ennek a templomnak mára semmi jelét nem találni. A középkorba a Hegyesdi váruradalomhoz tartozott,majd később a Perényiek,majd Őszi Zsigmond lett a környék tulajdonosa.Később a Bánfiak szerezték meg a környék tulajdonát és a Lenti váruradalomhoz csapták.1576-ra a török csapatok teljesen elpusztították a falut és csak a XVII-XVIII.sz  fordulóján népesedett újra.Egyetlen nevezetessége a község központjában álló Göcseji típusú szoknyás harangláb.

Szentpéterföldje-központ

                            A csöpp faluban a szépen felújított buszváró mellett parkoltunk le,ahol a túramozgalom igazoló pecsétje is található.Az adminisztráció levégzését követően körbenéztünk a központban,ahol az egykori nyüzsgőbb élet jelei is felfedezhetőek.  A valamikori Szövetkezeti Vegyes-Boltból mára csak a cégtábla maradt meg,pedig az épület jó állapotban ,felújítva van. Ugyancsak itt található egy kúria szerű épület is,mely egykoron téeszcsé iroda lehetett,ma kultúrháznak használnák. A központban lévő Hősök Emlékművénél egy rövid főhajtással mi is megemlékeztünk a helyi hősökről. E rövid körbenézést követően belecsaptunk a lecsóba és megtettük az első lépéseket.

Nosztalgikus logó

                          

                              A RP-DDK   jelzése É-ÉK irányában hagyja el Szentpéterföldét az egyetlen faluba vezető országúton Gutorfölde felé. Régebben nem erre vezetett a túra nyomvonala,hanem Ny-i irányba egy réten és romantikus erdőn emelkedett a Zsidó-hegyhát irányába. Ezt a területet valami újgazdag az utóbbi években megszerezte és kellett az élettér általa tartott haszonállatoknak,így a túra útvonalát elterelték. Igaz az új  útvonal is változatos,hangulatos.

Néma főhajtás

                               A  jelzések az országúton pillanatok alatt elhagyják a zsákfalut és előbb nyílt terepen majd árnyas erdőben emelkednek a Rigó-hegy irányába. Az emelkedő a reggeli kellemes hőmérsékletben kimondottan jól esett és kellően bemelegítette izmainkat. Beérve az erdőbe előbb tölgyesben majd bükkösben emelkedett az aszfaltcsík.Jó kilométernyi emelkedést követően a   -ok elkanyarodtak K-i irányba és egy fennsíkszerű réten keresztül haladtunk tovább. Elhaladtunk egy dögkút mellett,majd a közeli akácosban felfedeztünk egy jókora méhészetet. Ezen a szakaszon a túlzott akác populációnak köszönhetően sok méhészet ,kaptár mellett haladtunk el. Nem árt figyelni erre,az érzékenyebbek mindenképpen tegyenek el Calcium tablettát!

Úton a Rigó-hegyre

                            Rövid szintbeli haladást követően ösvényünk egy rossz állapotú szekérúttá szélesült és újból emelkedésbe kezdett . Itt már ízelítőt kaptunk a sárból,vízből,de még könnyedén ,röhögve kerülgettük a pocsolyákat,dagonyákat.  Pár száz lépést követően elértük az Új-hegy szélső pincéit,parcelláit,de jelzéseink nem kanyarodtak a művelt területek felé,hanem az erdőben ÉK-i irányba haladtak tovább.

                            Na innét kezdődött az első hadd el hadd.  Az egyébként hangulatos vegyes erdőben vezető erdészeti utat méretes erdészeti és mezőgazdasági gépek kijárták és a méretes hatvan-hetven centis nyomok megteltek az előbbi napok heves esőzéseiben. Mellettük pedig pocsolyás-ingoványos terület van. Kerülőút óne,így jól esett a mai első sár(agyag) dagasztás.Ráadásul a jelzések is elég ritkásak voltak,így örömünk fokozódott még a keresgélés érzésével is. Viszont ,így pár nap múlva jól esik emlékezni rá.

Útkeresés

                         A  -ok jobbára egyenesen haladtak,néhol kisebb emelkedőket,lejtőket leküzdve,valahol ezen a szakaszon értük el mai túránk legmagasabb pontját ,közel 300 m tfsz.-en. Ekkor már a Zsidó-hegyhát kacifántos szakaszain haladtunk,csúszkáltunk. A lejtőkön néha bemutattunk egy-egy jól sikerült carving kanyarodást,dupla leszúrt rittbergert és hasonló kunsztokat.

                           Körülbelül negyven perces dagonyát követően elértük a Mézes-hegy platóját ahová a túra   régebbi nyomvonala is vezetett. Kerestünk pár régebbi jelzést,de csak leszürkítetteket találtunk. Ezen a ponton csatlakozott a  -hoz a  jelzés is ,mely Rádiházáról tart Pusztaederics irányába.

Panoráma a Gáni-hegy platójáról

                            A fennsíkról remek körkép tárult elénk a környező erdőkről,dombokról és szőlőkről,melyek hálás témával szolgáltak kicsi feleségem számára. Az útviszonyok jelentősen megjavultak,sőt mondhatni tökéletesre változtak. A szekérutak gödreit,lyukait  csempe és methlaki darabokkal szórták teli mely a közeli csempegyárból(Tófej) származó selejt. Ilyen körülmények közt ,pár perc alatt elértük a Gáni-hegy művelt parcelláit. Felváltva haladtunk modernebb és régi építésű ,felújított boronaházak pincék közt. Sajnos a pincéknél jóformán senki nem volt,így nem teljesült kedvenc feleségem vágya,hogy egy ilyen boronás pincét belülről is lencsevégre kaphasson. Engem meg az zavart,hogy nem tudtam egy laza fröccs formájában megkóstolni a hegy valószínűleg finom levét,így frissítésre maradt a magunkkal hozott ásványvíz és üdítő.

Boronafalu présház

                             Hangulatos hétvégi házak,pincék és szőlők közt bandukoltunk tovább. A szőlőművelésre ezen a hegyen inkább a hagyományos, gyalogtőkés művelés a jellemző. Ez a technika sokkal több és fáradságosabb munkát kíván a gazdájától,mint modernebb változatai.A szőlők közt több ásott kerekes kút mellet haladtunk el. Mivel a víz az ilyen agyagos helyek nagy kincs,ezért a kutakat fokozott becsben tartják,ápolják a mai napig. Ezekre a kutakra a viszonylagos mélységük a jellemző,nem egy közülük 30-40 m mély. Ezek elkészítése nem kis munka és fáradtság,ezért is óvják mind a mai napig fokozottan.

"Kis kút,kerekes kút...."

                            A -ok hamarosan az Új-hegy,majd a Tófej -hegy és az Öreg-hegy  parcellái közt kanyarogtak. Itt találkoztunk először a környékre jellemző lovas kultúrával. Találkoztunk egy helybéli úrral ki a környék egyik birtokosának jól megtermett Muraközi munkalovát hozta át egy újabb legelőre. Kedvesem ki nagy rajongója az ember legjobb barátainak kapott az alkalmon és örömmel ment be a karámba ,kicsit közelebbi barátságba kerülni e nemes jószágok egyik képviselőjével.

Ismerkedés a Muraközivel

                               

                               Jó pár percig az említett birtokos  bekerített parcellái mentén slattyogtunk,közben láttunk  még pár sárga pejt is,melyet sport és lovaglási céllal tart a gazdájuk.  Továbbra is hangulatos,Zalára oly jellemző pincék,parcellák közt haladtunk. Felfedeztünk egy jókora mákültetvényt is,ilyet is keveset látni  már napjainkban .A Tófej-hegyen egy kiállított műemlék présnél tettünk egy rövid kitérőt és a   jelzéseken elbattyogtunk a hegyen lévő kápolnához. 

Sport kancák

                                  A Gáni-hegy,az Új-hegy,a Tófej-hegy valamint az Öreg-hegy Tófej községhez tartozik és számtalan kisebb-.nagyobb birtok található rajtuk. Tófej községben található  a környék egyetlen ipari üzeme,a kerámia gyár,ahol sok környékbeli talál munkát magának. A kerámia gyár a körzetben található vörösagyagnak köszönheti létét és fejlődését. A Tófej-hegyen található Sarlós Boldogasszony kápolna 1910-ben épült a hegyi gazdák összefogásával. Legutóbb 2002-ben újították fel. Építését követően minden év július első vasárnapján tartják a templom búcsúját,mely a környék jelentős eseménye .

Útelágazás a Tófej-hegyen

                            

                              A kápolnánál kialakított igényes pihenőhelyek egyikénél tartottunk egy rövid szusszanásnyi pihenőt ,frissítettünk,majd tovább indultunk. Nem tértünk vissza a   jelzésekhez,hanem egy különböző szebbnél-.szebb vadvirágokkal borított réten É felé ereszkedtünk egy szintet és csak a következő szekérúton tértünk vissza a túra útvonalához. Közben az egyik portán megkóstoltuk (a tulaj engedélyével)a korán érő májusi cseresznyét,ami igazán jól esett.Köszönjük!

Sarlós Boldogasszony kápolna

                               Egy keresztnél értük el újból a túramozgalom hivatalos útvonalát és onnantól egy betonozott mélyúton percek alatt leértünk  Rádiháza első épületeihez. Rádiháza egy újabb piciny település a Zalai-dombok közt,de piciségéhez országos ,sőt nemzetközi hírnév társul az itt található ménesnek köszönhetően.  

Útjelző a ménes udvarán

                               

                                Rádiházát először egy Úrbéri Összeírásban említik 1690-ben. Ekkor a birtokosaiként Kaman Ferencet  és Mattay Mártont említik.A későbbi években csak pusztaként tartják számon és csak 1860-ban létesül itt egy major. Aztán a település az 1900-as évek elején fejlődésnek indul,mivel felismerték,hogy a környezete kiválóan alkalmas a lótenyésztésre,melyet a Horvátországból áttelepült új birtokos,Bartha László kezdett meg 1912-ben. A Bartha -birtok a környék legnagyobb földbirtokává fejlődött és elsősorban az angol félvérek tenyésztése dominált.A II-vh-t követő földosztások során a Bartha-birtok jó részét könnyelműen felosztották,a rádiházi ménest államosították. Előbb az Alagi Állami Méneshez tartozott,majd később önállóvá vált és a Versenylótenyésztő Nemzeti Vállalat Ménezsgazdasága nevet kapta. Ekkor jelentős fejlesztéseket hajtottak végre,több istálló épült és ekkor építették Görbőpusztán a több mint száz férőhelyes csikóistállót is.1954-ben nemzetközi szintű versenypályát építenek,melyen a mai napig rendeznek jelentős versenyeket. 1962-ben a ménes a Baki Állami gazdaságba olvadt. A ménesgazdaságot 1965-től 2005-ig Török László irányította,kinek a vezetésével az ügetőlovak tenyésztését honosították meg.A rendszerváltást követően a ménest Török László családja privatizálta  és a gazdaság legismertebb lováról,az 1960-ban született Kabala ügetőkancáról Kabala-Ménes KFT-nek nevezték el.A KFT a lovassport hagyományát viszi tovább,napjainkban mintegy 150 versenylovat nevelnek itt. Rádiháza kiemelkedő szerepet játszik a hazai lovasturizmusban .

Egy a számtalan istálló közül

Csikós csárda

                                      A kissé fényét vesztett ,egykor patinás ménes istállói,karámjai és gazdasági épületei közt értük el a Tófej irányába haladó országutat,ahol jobbra fordultunk,hogy pár lépéssel elérjük a Csikós Csárda épületét,ahol a RP-DDK igazoló pecsétje található. A csárda még sajna zárva volt,mivel csak 12 órakor nyit,így csak az adminisztráció elvégzésére nyílt lehetőség. A frissítést ,az egyre melegebb saját készletből kellett megoldani.

Edzés

                                    Rövid pihenést követően pár lépés erejéig az országúton haladtunk DK-i irányba a  jelzéseket követve.Elhagyva a falu utolsó házait a jelzések É-nak fordítottak bennünket egy betonozott útra,melyen pár lépést követően elértük a Berek-patak hídját,majd a Rádiháza vm. egykor szebb napokat látott és pusztulásnak indult épületéhez érkeztünk. A vasúti megállóhelyet napjainkban egy jellegtelen beton tákolmány testesíti meg.A megállóhelynél egy dupla villanyoszlopon található még egy igazoló pecsét ugyanazzal a motívummal mint a Rádiházai,így ezt most köszönettel kihagytuk.

Rádiháza vm.

                                

Úton Görbőpusztára

                                   A Berek -patakon átkelve mára elhagytuk a Kelet-Zalai dombság lankáit és Göcsej agyagos dombjai közé érkeztünk  A vasúti megállóhelytől a betonút enyhén emelkedni kezdett és nyílt árnyéktalan terepen kapaszkodtunk a nyílegyenes úton Görbőpuszta irányába. Előbb az 1950-es években épült,egykor szebb napokat látott szolgálati lakásokat majd a  csikóistállókat értük el. A szebbnél-szebb ,szemet s lelket gyönyörködtető csikók megmaradt példányai mai is a külső karámban voltak,így első menyasszonyom ma különösen feltöltődött a lovak látványától. Sajnos, ez a ménes sem üzemel teljes kapacitáson,látszik ,hogy folyamatosan a fennmaradásért küzdenek.

Csikóistálló

                                   Az istállókat elhagyva továbbra is kellemesen emelkedett a betonos út,melyen párszor megálltunk és visszatekintettünk a Tófej-hegyre,ahol nem oly rég jártunk. A hatalmas művelt  földek közt futó úton elhaladtunk Görbőpuszta egykori ,pusztuló félben lévő temetője mellett,majd találkoztunk a Zalában már minket  ismerősként üdvözlő óriásokkal,kikkel ezen a szakaszon a fiaik is szolgálatot teljesítenek.

Elhagyott temető

Apák s fiúk

                               Innét hatalmas kamilla mezőn keresztül futott a betonút és pár perc múlva egy egyedien kialakított letérésnél a   jelzések ÉK irányba elhagyták azt  és a Köleshelyi-dűlő fiatal,dzsindzsás akácosában ereszkedtek tovább.No itt bántuk meg először a rövid gatyót.  A néhol derékig érő dzsindzsásban a csalánok és egyéb kedves rokonaik igencsak mérgesen csapkodták fedetlen lábszáraink. Sebaj legalább a vérkeringésünk is frissült kicsinykét.

Ezt nehéz elvéteni

Akácosban , s dzsindzsában

                             Pár száz lépés megtételét követően egy újabb méhészetnél kiértünk egy nyílt .ingoványos és mély talajú területre,mely egy közeli vízfolyást jelzett. Az út minősége itt újra megváltozott,jelezve,hogy hamarosan újra lakott területre érünk. Nádas és koros fűzfák közt értük el Szentkozmadombja első ,példásan rendben tartott portáját,ahol jelzéseink balra kanyarodtak és pár lépés múlva elérték a Béci-patak hídját. A patakátkelést követően a  -ok jobbra tértek a falu fűutcájára és szebbnél-szebb porták közt haladtak tovább.

                               

Érkezés Szentkozmadombjára

                                Szentkozmadombja egy pici zsáktelepülés a Göcsejben,első írásos említése 1199-ben történik.Birtokosai a középkorban a Bezerédyek voltak,kik elzálogosítják a Peleskei Családnak.  Később a Bezerédyek visszaszerzik birtokaikat és több mint 300 évig maradtak tulajdonosok.A török megszállás alatt a hódítók többször támadták,ennek következtében pusztává vált és csak 1693-at követően népesül be újból. A XX.sz eljére a legnagyobb földbirtokos Schwarc Móric lett.1949-ben elcsatolták a falutól két korábbi külterületét(Vilmamajor és Külsőtanya)így területe lényegesen lecsökkent. Elzártságának köszönhetően fejlődése megtorpant,lélekszáma jelentősen lecsökkent.Mára alig 70 állandó lakosa maradt.A falu központjában egy téglából épített harangláb áll,templomnak a falu temetőjében található fahuszártornyos kápolnát  használják,melyet Szentháromság tiszteletére szenteltek fel . Ugyancsak ennek a kápolnának a  homlokzatán látható  a falu Hőseinek emléket állító tábla. A falu központjában áll a Dervarics Uradalmi kastély ,melyet 1888-ban építtetett Dervarics János és felesége Tivolt Vilma.Jelenleg a szebb napokat látott jobb sorsra érdemes épület jelentősen csúfítja a faluképet. Megmentésére többször is tervek születtek,de ezek mindig csak a tervezés szintjéig jutottak,kár érte...

Szellemkastély

                            A falura a szeres építkezés jellemző,ennek nyomait ma is felfedezhetjük a pár lakosú településen. A kevés lakó ellenére az ingatlanok majd mindegyike gondozott,felújított. A csodás környezetben fekvő faluban megjelent idegenek és külföldiek megvásárolták és példásan felújították az elhagyott házakat. ebben a felújításban a helybeliek sem maradtak le és ők is szépen rendbe hozták portáikat. Egy újabb gyöngyszemre bukkantunk a Kék-kör vándorlásunk alatt.

A falu majd minden portája ilyen állapotban van

     

                      Jól eső érzéssel baktattunk a szép ingatlanok közt,közben szóba elegyedtünk a kihaló félben lévő kútásók egyik utolsó mohikánjaival,kik éppen e mély kutat készítettek az osztrák tulajdonosnak a kötött,agyagos talajban. Az egyik utca kereszteződésben megnéztük a Keresztek Útja ismertető tábláját,melynek   jelzései innét indulnak Zalaegerszeg irányába. Közben szóba elegyedtem egy helybélivel,ki akkor rakta le méretes fűkaszáját és indult be ebédelni. Jó étvágyat kívántam neki és mondom,hogy most megérdemel egy pohár hideg fröccsöt az ebédhez. Erre azt mondja:

                        "Nem lehet,mert ebéd után még folytatnia kell és mi lesz ha földhöz vágja ez a masina"

A kútásó szakma egyik utolsó mohikánja

                  Végül egy húzós,de rövid emelkedőn értük el a falu központját és az említett Dervarics Kastélyt. Itt frissítettünk egy keveset,körbefotóztuk a kastélyt,majd a  -ok mentén É-nak fordultunk és a falu rozoga bekötőútján megindultunk az alig két km-re lévő Zalatárnokra. Egy rövid főhajtás és fotózás kedvéért megálltunk a temetőnél lévő kápolnánál ,majd ütemes léptekkel indultunk meg az aszfaltcsíkon. A déli melegben kimondottan rosszul esett az árnyéktalan,nyílt terepen a baktatás. Még szerencse,hogy  csak egy nyúlfarknyi távot kellett megtennünk a forró  országúton.

Kápolna a temetőben

Már közel a falu

                Jó negyedóra elteltével már a szomszédos település első házai közt faltuk a métereket. Mielőtt elértük volna a településen áthaladó forgalmas 75-ös főutat a Tűzoltószertárnál találkoztunk Gyönygivel és Lacival,kikkel gyors kulcs és  tapasztalatcsere után újból elváltunk és mindenki ment  a maga útján. Elérve a forgalmas főutat,azon balra fordultunk és pár lépéssel elértük következő ellenőrző pontunkat. Zalatárnokon két helyen található RP-DDK pecsét,egy a falu vegyesboltjában egy pedig a Koktél Presszóban,de ez utóbbi kisebb kitérő a túra útvonalától,így mi a vegyes bolt előtti hirdetőtáblán lévőt választottuk.

 

Tűzoltószertár Zalatárnok

             Az adminisztráció elvégzése előtt még betértünk a "bótba" egy kis hideg utánpótlást vásárolni. Nejem egy doboz Ottakingert választott , én pedig 0%-os citromos sör hiányában egy doboz Hell-el turbóztam fel magam. Bélyegzést követően fényképezgettünk a falu központjában lévő emléktáblákat,a falu híres szülöttének, Kelemen Imrének a szobrát és a róm.kat.templomot.  A templom után a  -ok egy kis átkötő úton,az elhagyott Hangulat kocsma területén levágnak egy kanyart és haladnak tovább. Az elhagyott kocsmával szemben átkeltünk a Szigeti-patak hídján,egy nemrég épült pihenőhelyhez,ahol ebédidő lévén egy hosszabb pihenőt tartottunk Falatoztunk a hazulról hozott ellátmányból,megittuk a boltban vételezett hideg frissítőket és ejtőztünk egy keveset.

s egy szerkocsi ugyanott

                     Zalatárnok első írásos említése 1408-ból datálódik. Tulajdonosai ekkor a Bothkák voltak. A középkorban feltételezhetően komoly egyházi létesítmény tartozott a faluhoz,mely 1572-ben már mezővárosi ranggal rendelkezett. 1576-ban Tárnokon a törökök óriási pusztítást hajtottak végre,melynek következtében a falu csaknem teljesen elnéptelenedett.A XVII.sz-ra több új tulajdonos is birtokot szerzett a környéken(Bánffyak,Nádasdy Ferenc). A falu a lenti várnak adózott.Az 1730-as évektől a Deák Család is tulajdonos,kik nagyban hozzájárultak a település fejlődéséhez.Ekkoriban többek közt új templom is épül.A XIX-sz-ra a falu határában a Széchenyi és Patai Család majorságot hozott létre.A pezsgő faluban több nemesi család is élt,de több  zsidó kereskedés is működött itt. A faluban nevelkedett  pár évig a rokonainál a "Haza Bölcse",Deák Ferenc  is.A település mezőgazdasági jellege a XX.sz-ban is megmaradt,de ipari munkahelyek hiányában sok helybéli elköltözött Lentibe és Zalaegerszegre,így mára a lakosság lélekszáma jelentősen csökkent.A falu híres szülötte az 1744-ben született jezsuita jogtudós Kelemen Imre.A Szent Anna róm.kat. templomot eredetileg a XVI.sz-ban építették,később várrá alakították, többször felgyújtották és 1755-ben építették újra. Legutóbb 2002-ben renoválták.

Zalatárnok központ

A vihar jelei

                       Jó félórás punnyadást követően felkerekedtünk és folytattuk túránkat.Előbb a falu utcáin emelkedtünk,kanyarogtunk tovább,majd pár száz lépéssel később beléptünk egy mezőgazdasági telepre,melynek kerítése mögött vezettek tovább a  -ok. Innentől óriási,megművelt területek szélén és között hullámvasútaztunk tovább, előbb Ny-i,majd É-i irányba. Hol fönek,hol lenek haladtunk. A dombok aljára az elmúlt napok óriási esői lehordták a sok sarat és vizet. Ezeknek a dogonyáknak a teteje megszáradt és teljesen járhatónak látszódtak,de ezt csak az első lépésig hittük. Kedvesem bokáig süllyedt az első ilyen dagonyában. Utána már figyeltünk és inkább a vetésbe térve kerültük ki őket.Már másodszor áldottuk az eszünk a bakancs választásért. Ezeket az óriási szántókat körben erdők vették körül és a földek szélén mindenhol kerítés futott. Nem lehetett kis pénz ezek elkészítése.

Hatalmas szántók mellett

Mászó gyakorlat

                        Bő negyven percet vonultunk a Csőszi-mező óriási táblái közt,míg elérve annak É-i szélét a z ott futó kerítésen egy rozoga létrán másztunk át a Csőszi-hegy területére. Innentől egy szekérúton haladtunk előbb vegyes erdőben,majd elhagyott szőlők ,pincék között tovább. Az elhagyott pincék után újra sűrű erdőben kanyarogtunk a már reggel megtapasztalt sáros,agyagos pocsolyák közt. Az újabb dagonya alatt megint csak dicsértük magunk a jó lábbeli választásért. Egyszer csak kiléptünk az erdőből és megérkeztünk a Pató-hegy házai,parcellái közé. Mintha egy másik világba csöppentünk volna. Minden megváltozott,a házak felújítottak,csínosítottak,a szőlők,földek példásan megművelve.

Kis szusszanás

A Pató-hegyen

                    Az egyik ilyen erdőszéli meseházikónál leütünk egy vadkörtefa alatti padra és megettük mai napi csúcscsokinkat és frissítettünk egy keveset. Aztán tovább indultunk a kimondottan jó minőségű hegyi-úton. Elérve a hegy központját egy tető alatti felújított keresztet láttunk,melyre a következők voltak felírva:

                  "Isten dicsőségére és Szűz Mária tiszteletére állította Pató-hegy közössége 1925-ben."

Nagy becsben tartott kereszt a szőlőhegyen

               Innentől egy mélyútban ereszkedtünk tovább mai célállomásunk felé,de pár lépést követően a   jelzések balra hívtak bennünket egy alig látható ,dzsindzsás ösvényre. Ez az ösvény a délelőttihez hasonlóan derékig érő bökős ,csípős gazok közt  ereszkedett. A lejtő meredeksége elég szigorú volt,így nem volt elég,hogy lábunk szárát csípte-szúrta minden.még csúszkáltunk is rendesen. Ma másodszor bántuk reggeli nadrág választásunk. A hab a tortán,hogy a mélyút ettől az elhanyagolt ösvénytől alig pár tíz méterre ugyanoda vezetett mint az ösvény.

Hova lépjek?

                   Petrikeresztúrba már egy széles jó minőségű ,murvás úton ereszkedtünk le,miután átkeltünk a Nagylengyeli -patak hídján. A faluba  a helyi stadionnál értünk be,majd takaros házak közt belekezdtünk a mai utolsó emelkedésbe és hamarosan elértük a Zalaegerszegre vezető országutat. A kereszteződésben elköszöntünk a   jelzésektől és miután megnéztük Petrikeresztúr középkori gyökerekkel rendelkező róm.kat. templomát tovább sétáltunk a dohányboltig,ami kocsmaként is funkcionál. Miután a település nem bélyegzőhelye a RP-DDK-nak,így itt nem található hivatalos pecsét,de mivel mi itt szakítottuk meg túránk kellet szerezni egy a faluból származó pecsétet,melyet az említett intézménybe szereztünk be.

Petrikeresztúr

                   Mivel még kellet várni Laciékra,így kértünk két 0%-os citromos Gössert és egy kávét és ezek elfogyasztása közben elemeztük a mai nap távját.Túránk során több pici faluba is elértünk a Kelet-Zalai dombság és a Göcsej területén. Láttunk pusztulást és gyarapodást is ezekben a falvakban.Láttuk a valamikori  jobb élet nyomait és a biztató jövő pislákoló jeleit. Nincsenek kiemelt látnivalók,csodás látképek,de a környék csendje,nyugalma  az emberek kedvessége,vendégszeretete megérinti az ide érkezőt.Megtettünk kicsivel több mint 20 km-t,miközben mind felfele,mind lefele 380 m körüli szintet tudtunk le.A mai nap végleg elbúcsúztunk a Göcsejtől,melynek viszonylagos elmaradottsága,értékes néprajzi emlékei és iszonytató vendégmarasztaló agyagos sártengerei sokáig élnek az emlékeinkben.

Búcsú a Göcsejtől

                      Közben megérkeztek Laciék,Ők is frissítettek és nem maradt más hátra,mint hazafelé venni az irányt. Útközben még a szokásos helyen pótoltuk folyadék és energia veszteségeinket.

                    Haza érve ma rendhagyóan előbb egy doboz Sopronival ,majd egy üveg Debrői Hárslevelűvel jutalmaztuk magunk.

Jutalom

 Még több kép a mai túráról:          https://goo.gl/photos/JghGzbnGkHeDiBjr9

 Kisfilmek a mai napról:               Összegzés

                                                       Tófej-hegyen

                                                     A Pató-hegyen

Térkép és szintrajz: