AK. 5. TÚRA 2021.06.17. BORDÁNY-SÁNDORFALVA

***NYOLC LÁBBAL A TANYÁK KÖZT A HOMOKHÁTSÁG* *SZÍVÉBEN***

" Mint felhők a nyári égen,

Érzeményim jönnek-mennek

Majd fehéren,majd sötéten;

S egy sem áll,egy sem pihen meg.

Hova mennek?honnan jőnek,

Nem tudom,nem sejthető;

Hozza és elfúja őket

Az örök szél,az idő."

Szalkszentmárton;1846,ápr.10-24.

Egy véletlen folytán derült ki,hogy Első menyasszonyom barátnője,Erzsike és férje Misi is belevágott az AK teljesítésébe. Ők Békés megye dél-keleti részén laknak, így adott volt,hogy először a közeli szakaszokat teljesítik. El is jutottak Berettyóújfalutól egészen Sándorfalváig. No mi itt csatlakoztunk hozzájuk és az idei első hőségriadós napon együtt égettük a zsírt Bordánytól Sándorfalváig.

Tudtam,hogy az élet nagy rendező,de mindig produkál újabb,meglepő dolgokat . Ki gondolta volna,hogy akivel rendszeresen beszélsz,ismered, ugyanaz a kedvenc szabadidő eltöltési hobbid és ez soha nem kerül szóba.Miután erre fényt derült megbeszéltük,hogy a mindnyájunknak hiányzó szakaszokat megpróbáljuk együtt teljesíteni. Ez 2 az egyben ,hisz amellett ,hogy így sűrvebben találkozhatunk, a logisztika is sokkal könnyebbé fog válni a két autóval.

A távolság végett a fény első sugaraival keltünk,még a kakas is elaludt hozzánk képest,hisz csak akkor kezdett kukorékolni amikor elfordítottam a kulcsot a gépesített járműben. A hajnali csekély forgalomban gyorsan fogytak a kilométererek és 8 előtt pár perccel már bőszen fotózta állandó túratársam a sándorfalvai pecsételőhelyet és a Petőfi Emlékkönyvtár narancsban pompázó épületét. Pár percen belül Misi is parkoló állásba helyezte az autójukat,eljött az örömködés,üdvözlés pillanata.

Már ekkor 26-27 fok volt,így előre vetítettük,hogy a vége gáz lesz,hisz a legmelegebb percekben fogunk célba érni,jól kitikkadva. Nem árulok el nagy titkot ez így is lett. Ezeket a gondolatokat már a kocsiban fogalmaztuk meg miközben Bordány felé robogtunk,ahol a helyi szellemi élet egyik központjánál parkoltunk le,a Viking Sörözőnél. Ahogy kiszálltunk a klimatizált gépjárműből az első "Kalapácsos ember" máris fejbe kólintott bennünket a hőségben.

A sörözőben a helyi erő a forróság ellenére már e korai órán is bőszen képviseltette magát,hosszú pillantások közt értünk el a pultig ahol megrendeltük reggeli indító italaink,melyek ezúttal non alcoholic formájában kerültek bevitelre. Közben elvégeztük az adminisztrációt is az egész Kék Kör talán legméltatlanabb körülmények között található pecsételőponton. Konkrétan a stempli a söröző szeméttárolói fölött lett elhelyezve. Így az élmény mellé garantált egy szippantás a jóból. Érzékeny lelkűeknek csak becsukott szemmel,befogott orral.

Pár nyújtás után beizzítottuk Magyar Királyi kincstári turistalábainkat és bekapcsoltuk az utánégetőt. Ma nem sokat láttunk a takaros kis alföldi településből,hisz még a központig sem jutottunk el,mert kifele indultunk a faluból. A gyors talpalást hamarosan egy óriási eper akasztotta meg,mely mellett a Homokhát szívének finomságait árulták,nem éppen barátságos áron. A szomszéd faluban pl. a kajszibarack pont a felébe került. ,hiába na, a marketing..

Bordány a Homokhátság szívében található,ezt a címet előszeretettel használják is a helybéliek. A környék már az ókorban is lakott terület volt,mint azt a gazdag leletek bizonyítják is. Laktak itt a szarmaták,gepidák,avarok,majd a honfoglaló magyar törzsek is állítottak fel itt szálláshelyeket. A tatár -és török dúlás idején a környék rendre elnéptelenedett. Az oszmán kiűzését követően a Német Lovagrend birtokolta a környék gazdag földjeit. Elsősorban tanyák alakultak ki,melyek központja volt a gyéren lakott Bordány. A tanyaközpont a 20.század elejétől fejlődik jelentősebben,önálló közigazgatási községé 1950-ben válik. A faluban és a körötte lévő tanyavilágban jelenleg több mint 3000 ember él.

A települések leghosszabb utcái a Kossuth Lajos utcák szoktak lenni,most mi is ezen az utcán trappoltunk amíg a jelzések balra hívtak egy homok sztrádára. Ez a kiskunsági homok aztán ki is tartott mai utunk nagy részén. A néhol bokáig is érő finom szemcsék mindenhova behatolnak a legkisebb résen is,jól eső dörzsölésbe kezdenek,ha nem vigyázunk estére komoly horzsolásokat is szerezhetünk. Aztán a biligák. Jönnek-mennek a tanyák közt full gázon,de félni nem kell tőlük,ha meglátnak lassítanak, sőt az útról is lehajtanak. Az első szembejövőnél felkészültünk a legrosszabbra,hogy nyeljük majd a port rendesen. .....de nem.Fura módon ez a homokos talaj még a legnagyobb szárazságban sem porzik.

Ha az Alföld akkor a nagy találkozások sem maradnak el a helyi emberekkel.Ezek általában mély,maradandó benyomást tesznek ránk. Ez ma sem volt másképpen. Mindenki nyílt,segítőkész,csak azt nem értik miért vagyunk képesek a tűző,tikkasztó napon gyalogolni egyik faluból a másikba a pusztán,mikor ennek van kényelmesebb módja is. ...de segíteni mindenki próbál akár csak egy jó szóval,hideg itallal,egy marék gyümölccsel stb.

Bordány után gyümölcsösök közt homokoztunk,mígnem durrogásra lettünk figyelmesek. Ez a gázágyú összetéveszthetetlen hangja volt.Mindnyájan ismertük ezt a hangot,csak nem értettük mit védenek,hisz a mellettünk lévő barackos fullra el volt fagyva. a károkat éppen akkor mérte fel egy kormányhivatali szakember. Vészjósló adatokat mondott nekünk. Aztán pár perc múlva fellebbent a fátyol. Beértünk egy cseresznyésbe,azt védte a gazda aki éppen töltögette a gázágyút.

...de micsoda egy cseresznyés volt ez. Már sokszor megénekeltem túráink során a vadcseresznyefákat, na itt egy egész ültetvény volt belőle,ráadásul ért is. Még soha nem kóstolta egyikünk sem pedig már láttunk ezt-azt. Háát ilyen finom cserkót még nem ettünk. A baj csak az,hogy a vadcseresznye roppant apró szemű,szedni egyáltalán nem leányálom. Nos ma ezt is megláttuk,hogy működik. Óriási ponyvákat terítenek a fák alá és egy hosszú póznával verik le az érett gyümölcsöt,amit aztán felszedegetnek. Derék és türelem próbáló feladat. Most két fiatal szüretelt,mint kiderült a gazda unokái. Azt is megtudtuk,hogy elsősorban a magjáért termeszti a gazda a vadcseresznyét. A magból kisarjadó fácskákat beoltják más fajtával és azt értékesítik.

Tovább állva hirtelen azt hittük átköltözött az ősláp,fel is szaladt szemöldökünk,de csak a Dorozsmai-Halasi-főcsatorna mellett kanyarogtunk. Innét óriási parcellák váltakoztak,melyek a kultúrnövények széles palettáját vonultatták fel. Volt itt minden: paszternák, dohány, zab, árpa, búza ,rozs, kukorica, tök,káposzta,paradicsom,paprika,lucerna, tritikálé,dinnye és még számtalan növény. Hogy gyorsabban fogyjon a táv barchobát játszottunk mit is látunk éppen. A prímet Misi vitte,Ő mind ismerte,mi rendesen találgattunk.

Miután átkeltünk a Dorozsmai-Majsai -főcsatornán máris Zsombó aszfaltját koptattuk.Kiszuperált tűzoltó járgányokat láttunk,egy motoros kocsma mellett száguldoztunk el. Itt még egy Harley nyergébe is felpattantunk és máris dübörgött a kultikus sláger a fülemben. A kocsma falán okos bölcseleteket olvashattunk és máris a központban fényképeztük a helyi nevezetességeket,hajtottunk fejet a helyi hősi emlékműnél. Kitértünk a Jóbarát vendéglőbe,ahol a pecsét is lakik. Az AK-n előszeretettel teszik vendéglátóipari létesítményekbe a stemplit. Egyrész védetebb helyen van,másrészt legalább van egy kis forgalom növelő hatása. Bár szomorúan hallottam több gazdától is,hogy bizony sokan csak berongyolnak,követelik a bélyegzőt és uzsgyi tovább. Elgondolkodtató tendencia,ami ránk nem igaz. Mi először bemegyünk rendelünk valamit és utána udvariasan elkérjük a stemplit.

Ilyenkor általában megnyílnak a gazdák,pultosok és elmesélik a rossz élményeiket. Ma két helyen is fel vetették,hogy divat újabban autóval érkezni és 8-11 füzetet telebélyegezni és tűz tovább. Ez nem új jelenség,hisz már Rockiék foglalkoztak a dologgal kultikus filmjeikben. Jól esett a klímás vendéglőben elücsörögni a jéghideg frissítők mellett,nem akaródzott menni,de muszáj. Kilépve a 33 fokba újból mellbe vágott a hőség. A falu iskolájának parkjában Zsike meglepett mindnyájunkat egy csodás szendviccsel,amiben minden a sajátjuk volt, a zsemlétől kezdve a paprikáig.Persze gazdagabb volt a szenyó volt benne sajt,kuláré,és vaj is. Kösz Zsike,jól esett!

A Zsombó környéki tanyavilág régészeti leletek szerint már a bronzkorban is lakott volt. A Honfoglalást követően a Dorozsma nemzettség birtokai találhatóak erre. A török dúlást követően ez a terület is a Német Lovagrend fennhatósága alá kerül. A szájhagyomány szerint a Forrósombói csárdában Rózsa Sándor is gyakran töltötte az idejét. A Kiskundorozsmához tartozó külterületeket 1950-ben szervezték önálló településsé Zsombó néven.

Kaja közben Zsombó polgármestere lépett oda hozzánk és mesélt a faluról,a környékről.ellátott tanácsokkal. Na ilyet sem sok helyen tapasztal meg az embör gyeröke. Zsombótól az őslápig hosszú,eseménytelen trappolás jött aszfalton.Az egyhangúságot csak egy közkút szakította meg,ahol persze nekem muszáj volt felfrissülnöm. Misi nyomta a kutat,én meg önfeledten,gyerekesen locsolkodtam alatta. Ez a szakasz Kedvesem kedvenc terepe volt,hisz begyújthatta az utánégetőket és óriási tempót diktálhatott,már aki tartotta vele az iramot. Ez Misi volt,én Zsikével kényelmesen andalogva tisztes távolból követtük őket.

A zsombói ősláp feldobta rendesen az egyhangúságot,de az aszfalt helyett visszatért a homok,mely aztán Szatymazig ki is tartott. Aztán az Ősláp melletti Lápastói dűlőről leszólítottak a jelzések a Bába dűlőre egy lakatlan tanyánál. Na itt akadtunk rá az első eperfára,melyet a környékünkön szedernek hívnak. Be is lakmároztunk gyerekes módon belőle. Persze,hogy fekete szeder volt,így mindenünk,még a fülünk is lila volt. Újabb hatalmas parcellák következtek,kiszuperált vasúti vagonok mellett haladtunk ,majd egy több házból álló tanyára értünk. Ez már Szatymaz "elővárosa"volt. Itt újabb közkút,újabb zuhanyzás,majd kanyargás az M5 mellett,míg át tudtunk fölötte kelni.

Jött még egy adag homokozás tanyák,földek közt és máris Szatymazon jártunk. Teljesen ki voltunk már tikkadva nagyon vártuk az első helyet ahol frissítőhöz jutunk,mert a magunkkal hozottak már ihatatlanra forrósodtak. Finoman fogalmazva se volt szerencsénk. Nem elég,hogy kifogtuk a Kossuth L.utcát,az útba eső boltok,fagyizók,kocsmák zárva voltak,még a Lesz Vigasz is. Így a központig ki kellett tartanunk,ahol rögtön berongyoltunk a Coop-ba hideg frissítőt vételezni. Kicsit ejtőztünk az Önkormányzat előtti parkban az árnyékban,aztán a legforróbb időszakban újra neki indultunk utunk utolsó etapjának.

A Szatymaz környéki gazdag földek már a bronzkorban is tisztes megélhetést adtak a Szeged környéki tanyákon lakó embereknek.Önálló településsé 1950-ben szervezik,ekkor több tanyai kapitányságot vontak össze. Őszibarack termesztése Európai hírűvé teszi a községet. Kiváló vasúti összeköttetése van Szeged és Budapest irányába is.

Végig battyogtunk az álmos Kossuth utcán,majd Misivel kitértünk a vasútállomáshoz,ahol a pecsét lakik. Míg mi az adminisztrációval voltunk elfoglalva a csajok addig a Gondozási központ csodálatosan gondozott kertjében gyönyörködtek és fotózkodtak II.János Pál Pápa életnagyságú szobrával. Aztán ahogy újra egymásra találtunk rövid ismerkedés következett a Szent István király templommal és környezetével. Közben egy néma főhajtás is belefért a világháborús hősök előtt,majd újra a kéken!

Elhaladtunk a helyi Hannapi Stadion mellett,mely előtt egy óriási Trianon kereszt emlékeztet a vészterhes esztendőkre. Innét nyílt terep következett homokkal,mely a délutáni perzselő hőségben rendesen felforrósodott. Nagyon nem esett már jól ez a szakasz egyikünknek sem,de hát mit lehet tenni,menni kell tovább.Kis szusszanás Szatymaz Majsai-csatorna hídján a benőtt csatorna fölött,majd újabb tikkadás a napon a homoksztrádán.

Fogyott a vizünk rendesen,de hát a cél is minden egyes lépésnél közelebb került. Kiszuperált honvédségi járművek gyűjteménye mellett robogtunk el,majd újabb hidazás következett. Átkeltünk a Kisteleki-főcsatornán és máris a forgalmas 5-ös főút állta az utunk. Kivárva a rövid forgalmi szünetet átsiettünk a főúton,majd hol takaros,hol lepukkant tanyák közt haladtunk egy egykori főúri fasor megmaradt egyedei közt. Újabb nevetlen vízfolyáson keltünk át,mely eddigi társaihoz hasonlóan a közeli Fehér-tóhoz igyekszik. Itt már feltűntek Sándorfalva épületei,melyek nagyon nehezen akartak közeledni.

Aztán a Kalapácsos Ember is megérkezett (Tolsztoj után szabadon) és kólintott. Ilyenkor elfogy az erő, a láb elnehezül,a lépéshossz jelentősen csökken és csak automatikusan teszed a lábad előre. Kikapcsolsz, a külvilág megszűnik,szédelegsz és csak nyüglődől,de a lábaid még visznek. Aztán egyszer csak egy villámcsapás és új erőre kapsz ,minden rendben. Nekem ez az érzés mindig a túra legvégső szakaszában következik be, a táv hosszától függetlenül.

Így értük el a város első épületeit a temetőnél ,itt már fellélegeztünk,rövidesen a célban voltunk teljesen kitikkadva,kiszáradva. Megrohamoztuk az első üzletet hideg frissítőkért. Sajnos az idő is elszaladt,így Sándorfalva nevezetességeivel kevés kivételtől eltekintve nem sikerült megismerkedni,majd legközelebb,hisz mi innét folytatjuk majd keleti irányba.

Meglapogattuk egymást,megbeszéltük Zsikével és Misivel,hogy a hiányzó szakaszokat lehetőség szerint együtt tesszük majd meg. Nem maradt más hátra,mint elmenni a másik gépesített járműért Bordányba,ahonnét Algyőre ruccantunk át,hogy megjutalmazzuk magunkat a település híres cukrászdájában az országos hírű fagyival.