OKT 18.TÚRA 2014.OKT.28. KŐHÁNYÁS-BODAJK
" A vadász ül hosszú méla lesben,
Vár felajzott nyílra gyors vadat,
S mind fölebb és mindig fényesebben
A serény nap dél felé mutat;
Hasztalan vár; Vértes belsejében
Nyugszik a vad hűs forrás tövében."
Részlet Vörösmarty Mihály:Szép Ilonka c,verséből
Legnagyobb sajnálatunkra ma elhagyjuk a Bakony rengetegjét és belépünk a Vértes-hegység masszív,zárt erdeinek rengetegébe.
A hegység , az 1051.-ben az erre menekülő német sereg eldobott vértjeiről kapta a ma ismert nevét,előtte Bodok néven volt ismert.
|
A Vértes kapujában |
Vértesként a
Dunántúli-középhegység, Móri-ároktól a Tatai-árokig húzódó részét ismerjük.
Bővebben a hegységről: http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9rtes_(hegys%C3%A9g)
A Vértes bejárását két szakaszban terveztük el először a Kőhányásig tartó részt (kb.30 km.) járjuk be,majd egy másik alkalommal eljutunk Szárligetig,egy lazább túra alkalmával.
Kora reggel ködös időben indultunk hazulról,de Székesfehérvár térségében már felszippantotta a ködöt a kibúvó nap ereje. Fél nyolckor érkeztünk Csókakő vmh. ellenőrzőponthoz,ahol kitettük Lacit és Gyöngyöt,majd gyorsan átsiettünk Kőhányásra,hogy onnét kezdjük meg a mai napot.http://www.elmenynaplo.hu/latnivalo/kohanyaspuszta
Nagyjából 8 órakor értünk be a ma már jóformán elnéptelenedett,egykor szebb napokat látott pusztára.Jelenleg az épületek túlnyomó részét üdülőként használják.A település jelképe az Eszterházy kápolna.
|
Kicsi település,kicsi kápolnája |
A kis kápolnával szemben a Steinau vendégház előtt található a bélyegzőhely,ahol elvégeztük az adminisztrációt majd rövid szedelőzködés után neki láttunk a mai szakasznak. Pár métert vissza ballagtunk az OKT kereszteződéséig,ahol balra,Ny-nak fordultunk a jelzésen, szigorú emelkedővel kezdtük meg a Batonna-hegy megmászását,hol fiatalos vegyes,hol fiatal tölgyes erdőben. Jobbról elhaladtunk egy jellegzetes hárs mellett
|
Magányos hárs |
és meg is érkeztünk a hegy tetejére.Innét balról tar vágás,jobbról kerítéssel elzárt csemetekert kísérte a szekérutat,melyen haladtunk.
Reggel a Vértes rengetegjébe a hőmérséklet 0- -2 fok közt változott.A nyílt részeken láttuk is nyomait , a szekérút pocsolyáin
|
Csípős volt a reggel |
és az út széli fákon,növényeken,melyeken a dér csodásnál,csodásabb alakzatokat képezett.
Áthaladva a rövidke fennsíkon újra beértünk egy meseszerű cseres,bükkös erdőrészre az Öreg-Bükk hátán ,ahol hullámvasutazva haladtunk tovább.Elérve egy völgyfőt a élesen ,jobbra fordul és egy nehezen járható,erős lejtésű ösvényen vezet tovább. A kitaposott útvonal szebbnél-szebb helyen.néhol 30-40 m-es dombok közt,szurdokszerűen ereszkedik. Néhol kidőlt fák képeznek akadályt.A talaj sziklás,köves ami nehezíti a haladást. Ezen a vadregényes ösvényen értük el a jelzést,mely a Csáki vár http://hu.wikipedia.org/wiki/Oroszl%C3%A1nk%C5%91_v%C3%A1raromjaihoz tesz rövidke kitérőt.
|
Vadiúj információs tábla |
Elgondolkodtunk,felmászunk a romhoz,de mivel még rengeteg volt előttünk ,így tovább indultunk.
Innét mát megenyhült a lejtő és az ösvény talaja is normális lett,pár méter után kiléptünk egy aszfaltútra mely erdészeti és bányászati célokat szolgál.de egy lépés után a ,balra újra az erdőbe tér be és folytatódik Dny felé párhuzamosan az aszfaltcsíkkal. Kb.200 lépés után újra rátértünk ,hogy újabb 100 m után végleg elhagyjuk és bevessük magunk a Disznó -völgy erdejébe. Először egy feketefenyős részen enyhén emelkedve haladtunk,majd egy vadászlesnél jobbra fordulva átvágtunk egy tisztáson és beértünk a Som-hegy oldalán elterülő öreg tölgyes részre,melyen hullámvasutazva,majd ereszkedve elértünk egy csodás bükköst,melyben rengeteg famatuzsálem közt,páfrányos,pajzsikás aljnövényzet közt haladtunk
|
Páfrányerdőben |
mígnem a Telefon nyiladéknál találkoztunk a jelzésű,Oroszlányra vezető túraútvonallal.
A két jel egy darabig együtt vezetett,mígnem a behívott bennünk jobbra, Mindszentpusztára,túránk újabb pecsételőpontjához.
Ez a kis erdei telep már nem lakott, az épületek kulcsos turista házként funkcionálnak,aránylag szép,felújított formában.
|
Ellenőrző pont |
A pecsét a turista ház kerítésén található.Elvégezve az igazoló füzettel,egy kis frissítés és szusszanás után fojtattuk az utat.
Kőhányástól 1 óra 40 perc alatt értünk fel Mindszentpusztáig ,miközben teljesítettünk felfele kb 260 m-t,lefele nagyjából ugyanannyit.
Visszatérve az erdei útelágazáshoz az öreg tölgyön észrevettünk egy régi-régi jelzést,érdemes megfigyelni a rögzítés módját.
|
Nem mai gyerek... |
Az út itt Dk -i irányban folytatódott a Sámolyi-bükk oldalában csodás bükk szálasban és emelkedett egész a Hajszabarna tetejéig.
Itt a egy Y elágazásban balra tart a Papp -völgy vadregényes ösvényén ereszkedve egyre mélyebbre.
|
Vadregényes ereszkedés |
A lefele vezető szurdokszerű út igazán mély benyomást tett ránk. Az erdő békés,mély csendje olyan nyugalommal tölti el az embert,hogy azt kívánja, ez az idilli állapot soká tartaná,bár tudja,hogy kiérve innét újra szembesül a hétköznapok bajával,visszazökkenve a valóságba.
A szűk,néhol nehezen járható ösvény erősen visz lefele szebbnél -szebb természeti képződmények mellett.
|
Ez meredek volt |
Elhaladunk évszázados,magányos bükkök mellett,legurult sziklák kövek közt
|
Csodás bükkök |
.Az ösvényt meredek,sziklás hegyoldalak kisérik.Egyik ámulatból a másikba esünk.Néhol kiborult fákat kerülgetve érjük el a Leányfej sziklát,mely a sűrű vegetációban sajnos nem látszik ,így csak a legurult fehér mészkőszikla darabok jelzik,hogy arra járunk.
Miután a lejtős ösvény megszelídült és kitágult, kiértünk egy cserjés,ligetes erdő részre,mely egy idő után fenyvesben vezetett ,enyhén lejtve így tempós haladást tett lehetővé.
Elérve a jelzést,kiértünk az erdőből,balra egy kőbánya meddőhányója látszott az út D-nek tartott egy földúton. Itt találkoztunk egy párral,akik szintén"kékeztek" és Gántról tartottak Kőhányás felé.Egy jó negyed órát elbeszélgettünk velük,készítettünk egymásról pár képet és folytattuk az utunk tovább.
Kiérve a Réti-dűlőre,elénk tárult a már közeli Gánt látképe.
|
Már Gánton járunk |
A homokos szekérúton rövidesen találkoztunk Laciékkal.Gyors kulcs és tapasztalat csere után folytatta ki-ki a maga útját.
A falu határában,elérve a lovardát,átkeltünk egy kiakasztható villanypásztoron. Beérve a faluba balra kanyarodva elballagtunk a falu szép,gondozott parkjáig ahol a település temploma
|
Rk.templom .... |
és egy bányász emlékmű található.
|
és bányász emlékmű Gánton |
A takaros,szépen rendben tartott település már a Római Birodalom idején is lakott volt. A falu határában található a ma már kimerült,egykor Európa legnagyobb bauxitbányája. A bánya meddőhányójából ma a Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeumot és Földtörténeti Parkot alakították ki,melyhez a
jelzésű túraúton lehet kitérőt tenni. Bővebben a településről: http://www.gant.hu/
Mi már jártunk az említett Parkban,így ezt kihagytuk,de mindenkinek ajánlom aki erre jár,szánjon rá pár percet-megéri.
Megcsodálva a szépen kialakított és rendben tartott főteret,betértünk a helyi
ellenőrző pontok egyikére a Vértes Vendéglőbe(Mari néne Vendéglője)
|
Jön a postás |
elvégezni a
kötelező kontrollt a füzetünkbe. A helyen látszik a takaros,gondos tulajdonosok
keze ,láttatva sváb származásuk.
|
Elegáns... |
Az adminisztráció elvégzése közben frissítettünk is,nagyon jólesett.
|
Egy kis frissítés |
Összegeztük ezt a szakaszt,Mindszentpusztától megtettünk 5,8 km-t 91 m "mászással" és 200 m ereszkedéssel.Mindezt 1 óra 23 perc alatt. Meg voltunk elégedve a tel-jesítményünkkel.
E rövid pihenő után ,kilépve a vendéglőből először balra tartottunk,majd az első utcán jobbra fordulva a következő kereszteződésben elértük a -ot ,mely balra kanyarodott. Végig haladtunk a szépen rendben tartott porták közt,elhaladtunk egy lovasmajor mellett,majd jobbra kanyarodtunk az Öreg -tölgyeknél egy murvás útra. Itt nagyon kell figyelni,mert a jelek nem egyértelműen vannak felfestve,bár ezen a szakaszon a jelzettség példa értékű!
A kápolnapusztai völgy útját jobbról egy elkerített legelő,balról változatos erdő kíséri. Tempós haladás közben a réteket felváltja egy fehér -sziklás sziklás hegyoldal ,mely a Gánti-Barlang nyílásait rejti.
|
Valahol ott van a barlang bejárata... |
Elérve a kereszteződését ,nemsokára egy Y elágazásba értünk ahol a balra kanyarodik,de mi a
jelzésen jobbra tartottunk,hogy megnézzük a szomorú eseményeknek emléket állító kápolnapusztai temetőt.
Mementó
A puszta tragédiája bővebben itt :http://www.szellemvarosok.hu/2012/10/kapolnapuszta-a-verben-furdott-szellemfalu/. A falu sorsával, a minden természetjáró ikonikús filmje a Másfélmillió lépés is bővebben foglalkozott,megszólítva a falu akkori ,utolsó lakóját.
A megemlékezés itt nem egy percet vett igénybe.........
Miután lehangoltan kiléptünk a temetőből,visszatértünk az elágazásig és jobbra kanyarodva folytattuk a túrát a
-on.
Vegyes erdőben enyhe emelkedéssel értük el a kereszteződést ahol a -ból balra kiválik a .
|
Mi balra mentünk |
A két jelzés idén(2014)fel lett cserélve,így most már a Juh-völgyön felkapaszkodó
útvonal az OKT hivatalos szakasza. Állítólag ez sokkal szebb,látványosabb , mint az Antal-árkon vezető régi.
Mi az újabb lehetőséget választottuk.
Elhagyva a kereszteződést megkezdtük a 2,7 km-es kapaszkodást a meredek,izzasztó emelkedőn a Hajdúvár teteje felé. Az útvonal lebilincselő,vadregényes szurdokon
vezet
|
Fárasztó kapaszkodás |
egyre feljebb,nem egyszer megállásra és szuszogásra kényszerítve az embert.
Felérve egy tisztásra,csodás panoráma tárul elénk,kényszerítve bennünk egy panorámamaképre.
|
Panoráma a Hajdúvár csúcsáról |
Innét még egy rövid, lankásabb emelkedő után elérjük a Géza pihenőt,mely Dr.Göblyös Géza fehérvári turistának állít emléket.
|
Néma főhajtás |
Innét újabb fényképezésre csábító panoráma tárul elénk.
|
Panoráma az emlékműtől |
A pihenőhelynél találkozunk egy magányos természetjáróval,ki hűséges társával koptatja a Vértes útjait. Elbeszélgettünk,elfogyasztottunk egy szenyót,megettük acsúcscsokit majd kiléptünk a
ösvényre,melybe eddigi útvonalunk torkollott.
Búcsuzás után tovább folytattuk az utunk,szintben míg elértük egy erdei útkereszteződést,ahol visszatértünk a Juh-völgy aljában elhagyott -ra.
|
Mindenhol út ... |
Innét rövid szinthaladás után megkezdtük az ereszkedést egy ösvényen a Horog-
-völgybe.
Kilépve az erdőből elértük a múlt század 50-es éveiben épült erdészeti műutat, melyen jobbra fordulva folytattuk a túrát. Az emelkedős úton tempósan tudtunk haladni,mígnem elértünk egy Y kereszteződést.Jobbról egy hatalmas,öreg kőris mellett becsatlakozott a jel is,mely innét végig kísért bennünk.
A hatalmas "útjelző fán" egy Mária kegykép is felfedezhető.
|
Elágazik a Mária-út |
A mi útvonalunka a balra tartó aszfaltcsíkon haladt tovább jó másfél kilométeren
keresztül.
Már épp kezdtük unni a végig emelkedő aszfaltot,mikor a balra betért a Pátrácos-hegy erdős fennsíkjára.
Fiatalos,majd öreg bükkösön haladunk immár jobbára szintben kijárt,jól jelzett
ösvényen. Néhol irtásfoltok ,néhol bekerített csemetések emlékeztetnek az erdő-
gazdaság munkájára. Egy öreg bükkösnél érjük el a jelzést,mely Mórra vezet. A
kereszteződésben mi balra fordulunk és folytattuk az erdős fennsíkon az utat.Köz-ben találkozunk egy párral ,kik Gántra tartottak és igencsak szaporázták a lép-
teik,mert messze volt még a cél.
Elérve a Kocsmáros-dombi úukerszteződést
|
Kereszteződésben.... |
mi balra fordultunk a Határ-nyiladékon
vezető köves makadámútra,melyen pár száz métert haladtunk,mikor a betért a Vár-völgy
meredek ösvényére,mely levezet Csókakőre.
A kemény és sziklás mélyúton az ereszkedést megnehezítette az munkagépek mély nyomvályúja,de ezért bőven kárpótoltak a szurdokszerű völgy csodái.
|
A Vár-völgy szurdokában I.... |
|
.... II... |
|
és III. |
A magasabbnál magasabb hegyoldalak , sziklák látképe. Becsatlakozott a piros és zöld rom jelzésű utak,így együtt süllyedtünk velük Csókakő felé.
Elhaladva egy (talán) rég leszakadt szikla mellett elértük a jelzést,mely a
Csókakői Várba vezet fel egy meredek,szuszogtató lépcsőn.
|
Fel a várba ! |
Mivel idővel még jól álltunk,ezért megmásztuk ezt a fárasztó lépcsősort,pedig jártunk már régebben a várban,de az élmény végett megéri.
Jól kifáradva felértünk és rácsodálkoztunk az elvégzett felújításokra,fotóztunk párat és mivel még volt hátra egy szakasz, továbbindultunk.
|
Panoráma Csókakő várából |
Leérve a parka,tovább haladtunk jobbra fordulva a -on.
Csókakőhttp://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%B3kak%C5%91 valószínűleg már a honfoglalás környékén lakott
volt,neve szorosan összefügg a hasonló nevű várral.
|
Trianon Emlékmű |
|
A vár távolból |
Végig haladva a falu lejtős főutcáján,betértünk még a Vadász nevű műintézménybe, elvégezni a bélyegzést és frissíteni egy jó serrel.
|
A jutalom |
Eztán a végig lejtős aszfalton elhagytuk a falut ,kitrappoltunk a Móri-Árok völgyteknőjén a 81-es főútra azon jobbra kanyarodva ,pár lépés után, letértünk a Bodajkra bevezető országútra és jó kilométer után,erős szürkületben elértük a Csókakői vmh.pecsételőhelyet,hol Laciék már vártak bennünk.
A táv utolsó részén megtettünk cca 29 km-t miközben kapaszkodtunk 360 és ereszkedtünk 430 m-t.Mindez 4 óra 55 percet vett igénybe.
Csodálatos időben,végig szép tájakon vezető túraútvonalon vagyunk túl.Sajnos
a táv hosszúsága végett sietni kellett,így egy-két, nagyobb figyelemet érdemlő helyre kevesebb időnk jutott,mint terveztük,de lehetőség szerint visszatérünk még.
Még több kép:https://picasaweb.google.com/103760014976474328259/OKTKohanyasBodajk?authkey=Gv1sRgCJb80aOdsIPDPw
Térkép és szintrajz a szakaszról:
Dátum: 2014-10-28
Hossz:31.7 km
Szintadatok: +628/-805
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése